Archívum: augusztus, 2009

D1+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 24 - 2009

A “D1+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “D1″ alkategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó jármű saját tömegét, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “D1+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “D1+E”, a “D+E” és a “C+E” kombinált kategóriák valamelyikére érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára is érvényes).

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “D1+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és egy pótkocsija, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “D1″ alkategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 22 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 21 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 21 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 23% [?]

D1 kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “D1″ alkategória fogalma

Nemzetközi kategória. Autóbusz, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb 16 állandó ülőhely van, valamint az ilyen autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “D1″ alkategóriába tartozó járművek “D1″ alkategóriára vagy “D” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “D1″ alkategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija (max. 750 kg), a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb (illetve 18 éves vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb, a fegyveres erők kezelésében lévő autóbuszok belföldön történő vezetésére való korlátozással, amennyiben már “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik);
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 40 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 23 óra
Városi vezetés 15 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 69 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

12.680 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 21 (“fegyveres D1″ esetén 18) éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 21 (“fegyveres D1″ esetén 18) éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“D1″ alkategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 24% [?]

C+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “C” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények csak a “C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E”, a “C1+E”, a “D1+E” és a “D+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató két nehéz pótkocsival, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “C” kategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 20 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 23% [?]

C kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. Az autóbusz és a trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C” kategóriába tartozó járművek csak “C” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még “C1″ alkategóriás gépkocsi, valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik (kivéve, ha a “B” kategóriában és a “C” kategóriában együtt vizsgázik).

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 80 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 23 óra
Városi vezetés 15 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 109 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3 760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3 760 Ft

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga

3 760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

20.200 Ft

Egy éven belül szerzett “C1″ alkategóriával rutin + forgalmi vizsga

8.920 Ft

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“C” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 18% [?]

C1+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C1+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “C1″ alkategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, és a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege sem haladja meg a vonó jármű saját tömegét.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C1+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “C1+E” vagy a “C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C1+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E” és a “D1+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató két nehéz pótkocsival, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “C1″ alkategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 20 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 17% [?]

C1 kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C1″ alkategória fogalma

Nemzetközi kategória. Az autóbusz és a trolibusz kivételével az olyan gépkocsi, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de nem több mint 7500 kg, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C1″ alkategóriába tartozó járművek “C1″ alkategóriára vagy “C” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C1″ alkategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija (max. 750 kg), a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik (kivéve, ha a “B” kategóriában és a “C1″ alkategóriában együtt vizsgázik).

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 80 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Járművezetési gyakorlat 19 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 13 óra
Városi vezetés 7 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 99 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.

Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

20.200 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“C1″ alkategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 17% [?]

B+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “B+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “B” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, a “B” járműkategóriában meghatározottak kivételével.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “B+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “B+E”, a “C1+E”, a “C+E”, a “D1+E” és “D+E” kombinált kategóriák valamelyikére érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “B+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és egy pótkocsija, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 22 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 16 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 10 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 38 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat:
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

18.140 Ft

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 19% [?]

B kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “B” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. A “B” kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kistehergépkocsi is.

Az ilyen gépkocsival, “B” kategóriás, nem kezdő vezetői engedély birtokában könnyű (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan legfeljebb 750 kg megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsit korlátozás nélkül szabad vontatni. Az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege így elérheti a 4250 kg-ot.

Nehéz (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan 750 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsinak “B” kategóriás, nem kezdő vezetői engedéllyel való vontatásához két feltételnek kell teljesülnie:

  • a nehéz pótkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó gépkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) saját tömegét, és
  • az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege (vagyis a két forgalmi engedélyből megállapítható megengedett legnagyobb össztömegek összege) nem haladja meg a 3500 kg-ot.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “B” kategóriába tartozó járművek csak “B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők. Ez a vezetői engedély a járművezető 18. életévének betöltéséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 17 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud.

A tanfolyam tantárgyai

Közlekedési alapismeretek 28 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 9 óra
Főoktatás
Városi vezetés 14 óra
Országúti vezetés 4 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 57 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: járműkezelési gyakorlati vizsga, forgalmi gyakorlati vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Járműkezelési vizsga

3.080 Ft

Forgalmi vizsga

3.660 Ft

Összesen

10.500 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 17 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 17 éves
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.
  • a forgalmi vizsgához sikeres járműkezelési vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül.

“B” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 18% [?]

Vállalkozói képesítések

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

Árufuvarozói vállalkozói

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: belföldi és nemzetközi árufuvarozáshoz a vállalkozások szakmai vezetőinek
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: nincs

A képesítés megszerezhető: belföldön végzett fuvarozáshoz; belföldi és nemzetközi fuvarozáshoz

A vizsga tárgyai, módszere:

  • Jogi ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Gazdasági, pénzügyi vezetői, valamint adózási ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Munkaügyi ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Árufuvarozói ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Járműműszaki, üzemeltetési, valamint közlekedésbiztonsági ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Vámismeretek : tesztvizsga + szóbeli (csak nemzetközi képesítéshez)
  • Esettanulmány megoldása írásbeli

A vizsga díja:
5 x 1.600 + 5 x 2.570 + 7.680 = 28.530 Ft (belföldi)
6 x 1.600 + 6 x 2.570 + 7.680 = 32.700 Ft (belföldi és nemzetközi is)

Személytaxis és személygépkocsis személyszállító vállalkozó

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: személygépkocsis személyszállításhoz és személytaxizáshoz, a vállalkozás szakmai vezetője részére
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: nincs
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Általános vállalkozói ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Számviteli és adózási ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Munkáltatói ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Személytaxis szakmai ismeretek : írásbeli (nem teszt, egyéb írásbeli vizsga) + szóbeli
  • Taxis etika : szóbeli

A vizsga díja: 3 x 1.600 + 1 x 2.570 + 5 x 2.570 = 20.220 Ft

Autóbuszos személyszállító vállalkozó

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: autóbusszal végzett belföldi és nemzetközi személyszállításhoz, a vállalkozás szakmai vezetőjének
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: nincs
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Jogi ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Gazdasági, pénzügyi vezetői, valamint adózási (árkiegészítési) ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Munkaügyi ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Személyszállítási ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Járműműszaki, üzemeltetési, valamint Közlekedésbiztonsági ismeretek : tesztvizsga + szóbeli
  • Esettanulmány megoldása : írásbeli

A vizsga díja: 5 x 1.600 + 5 x 2.570 + 7.680 = 28.530 Ft


Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 21% [?]

Gépkocsivezetői képesítések

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

Belföldi fuvarozó (autómentő)

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: díj ellenében végzett áruszállítás (fuvarozás) végzéséhez
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: jelenleg nincs
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Közlekedési – és vezetéselméleti ismeretek : feleletválasztásos tesztvizsga
  • Üzemeltetési és hibaelhárítási ismeretek : szóbeli
  • Árufuvarozói ismeretek : feleletválasztásos tesztvizsga + szóbeli

A vizsga díja: 2 x 1.600 + 2 x 2.570 = 8.340 Ft

Taxi gépkocsivezető

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: személytaxival végzett személyszállításhoz
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: érvényes “B” kat. vez. eng.
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Közlekedési – és vezetéselméleti ismeretek : tesztvizsga
  • Hibaelhárítási ismeretek : szóbeli
  • Utasfelvétel, fuvarvállalás : szóbeli
  • Taxis etika : szóbeli
  • Helyismereti jártasság, idegenforgalmi ismeretek ( helyi) : szóbeli
  • Járművezetési gyakorlat (a személytaxi tartozékainak kezelésével) : gyakorlati
  • Elsősegélynyújtás : a Magyar Vöröskereszt előírása szerint

A vizsga díja: 1 x 1.600 + 4 x 2.570 + 1 x 4.390 = 16.270 Ft

Személygépkocsis személyszállító

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: személygépkocsival végzett (nem taxi) személyszállítás végzéséhez
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: érvényes “B” kat. vez. eng.
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Közlekedési – és vezetéselméleti ismeretek : tesztvizsga
  • Hibaelhárítási ismeretek : szóbeli
  • Utasfelvétel, fuvarvállalás : szóbeli
  • Taxis etika : szóbeli
  • Helyismereti jártasság, idegenforgalmi ismeretek (országos) : szóbeli
  • Járművezetési gyakorlat : gyakorlati
  • Elsősegélynyújtás : a Magyar Vöröskereszt előírása szerint

A vizsga díja: 1 x 1.600 + 4 x 2.570 + 1 x 4.390 = 16.270 Ft

Nemzetközi árufuvarozó

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: nemzetközi árufuvarozás végzéséhez
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: fuvarozó (autómentő) szakvizsga megléte
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Közlekedési ismeretek : tesztvizsga
  • Forgalmi ismeretek : teszt + szóbeli
  • Árukezelési ismeretek : teszt + szóbeli
  • Vámismeretek : teszt + szóbeli
  • Hibaelhárítási és vezetéstechnikai ismeretek : teszt + szóbeli
  • Ált. és szakkifejezések angol, orosz, vagy német nyelven : tesztvizsga

A vizsga díja: 6 x 1.600 + 4 x 2.570 = 19.880 Ft

A vizsga okmányai 5 évig érvényesek.
Az érvényesség meghosszabbításához ismeretfelújító vizsgát kell tenni. Az ismeretfelújító vizsga tesztvizsga.(idegen nyelv nélkül)

Veszélyesáru-szállító gépkocsivezető (ADR)

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges:
A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállítására vonatkozó Egyezmény (ADR)-ben előírt veszélyes áruk közúti szállításához
Tanfolyami kötelezettség: van
A képesítés megszerezhető: veszélyes áru osztályokra, külön a nem tartányos, majd azt követően a tartányos szállításra
Vizsgára bocsátási feltétel:

  • a tanfolyam elvégzése
  • nem tartányos szállításnál legalább “B” kategóriás vezetői engedély, 2 év vezetési gyakorlat
  • tartányos szállításnál “C” kategóriás, 2 éves vezetői engedély, és a tartányos vezetési gyakorlat elvégzése

A vizsga tárgyai, módszere

Alapvizsga:

Nem tartányos szállítás, 2-9 osztály anyagai

    • Általános ismeretek (Á) tesztvizsga
    • Speciális ismeretek (NT2-9) tesztvizsga
    • Szállítási, fuvarozási feladatok gyakorlati vizsga
    • Kárelhárítási feladatok gyakorlati vizsga

Szakosító vizsgák:

1 osztály anyagainak szállítása (NT1) tesztvizsga+szóbeli vizsga

7 osztály anyagainak szállítása (NT7) szóbeli vizsga

2 osztály anyagainak tartányos szállítása

    • Tartányos általános ismeretek (TÁ) tesztvizsga
    • Tartányos speciális ismeretek (T2) tesztvizsga+gyakorlati vizsga

3 osztály anyagainak tartányos szállítása

    • Tartányos általános ismeretek (TÁ) tesztvizsga
    • Tartányos speciális ismeretek (T3) tesztvizsga+gyakorlati vizsga

5.1, 6.1, 8 és 9 osztály anyagainak tartányos szállítása

    • Tartányos általános ismeretek (TÁ) tesztvizsga
    • Tartányos speciális ismeretek (T5.1-9) tesztvizsga+gyakorlati vizsga

A vizsga díja: nem tartányos szállításra (alapesetben) 2 x 1.600 + 2 x 4.390 = 11.980 Ft

tartányos szállításra: a megszerezni kívánt osztályok számától függően : 7.590 Ft-tól – 19.570 Ft-ig

A bizonyítvány érvényessége 5 év, mely a lejárat előtti évben ismeretfelújító (teszt) vizsgával hosszabbítható meg.

Undort keltő anyag szállítást végző gépkocsivezető

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: undort keltő anyag közúti szállításához
Tanfolyami kötelezettség: nincs
Vizsgára bocsátási feltétel: nincs
A vizsga tárgyai, módszere:

  • Alapismeretek : szóbeli
  • Szállítási ismeretek : szóbeli

A vizsga díja: 2 x 2.570 = 5. 140 Ft

Mezőgazdasági vegyszert, üzemanyagot szállító járművezető

Milyen tevékenység végzéséhez szükséges: mezőgazdasági vegyszer és üzemanyag mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításához

Tanfolyami kötelezettség: nincs

Vizsgára bocsátási feltétel: nincs

A vizsga tárgyai, módszere:

  • Általános ismeretek, főbb veszélyek: szóbeli
  • Szállítóegységek és jelölések: szóbeli
  • Rakodási és kárelhárítási ismeretek: szóbeli

A vizsga díja: 3 x 2.570 = 7.710 Ft


Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 43% [?]

VIDEÓ

CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓK

A szerzőről

.

Twitter

    Fényképek

    SWFT DAFMACK R600Tracteur MACK R600MACK R600MACK R600 Semi-remorquesf10fok volvo fh murdoch of paisley basks in the sun whilst at rest in greenockScania R580 V8 Trans Powiśle (PL)Scania R500 V8