Archívum: augusztus, 2010

Hazai terepen is győzött a Qualisport Scaniája

Szerző: admin Dátum: augusztus - 31 - 2010

Elégedetten pezsgőzhetett a Sweet Milk Hungarian Baja dabasi díjkiosztóján a Qualisport kamionos istálló legénysége, ugyanis Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő a sárga Scaniával győzelmet aratott saját kategóriájában. A legrangosabb hazai tereprali-viadal zárónapján az előző napi dagonya után felszáradt terep, így a kamionok számára előírt két rövid és egy hosszú szelektív szakaszon már könnyebb dolga volt a monstrumoknak.

tovább

Popularity: unranked [?]

Idén kevés jó parkoló-komplexumot talált az ADAC

Szerző: admin Dátum: augusztus - 31 - 2010

Szokásos évenkénti felmérésén az ADAC igen kiábrándító eredménnyel zárta a parkoló- és pihenőhelyek szolgáltatásairól, illetve színvonaláról készült kutatást. Ezek szerint a vizsgált 50 európai hely közül csupán néhány felel meg a jelenlegi elvárásoknak. Az ADAC listáján kilenc olyan pihenőhely volt csak a tesztek után, mely megfelelő minősítést kap a németek kritériumai alapján.

tovább

Popularity: unranked [?]

Egyre kevesebb a kamionbaleset Svájc útjain

Szerző: admin Dátum: augusztus - 30 - 2010

Évről-évre kevesebb olyan súlyos baleset történik Svájc útjain, melyben teherautók a résztvevők. Mindez ráadásul úgy, hogy a szállítmányozó járművek éves futásteljesítménye pedig egyre csak nő. A svájci statisztikai hivatal adatait a haszongépjármű-szervezet, az Astag tette közzé. 2009-ben mindösszesen 257 személy sérült meg teherautók által okozott karambolban, ez 43%-al kevesebb, mint 10 évvel korábban.

tovább

Popularity: unranked [?]

Birnbauer Zoltán EB pontot szerzett Csehországban

Szerző: admin Dátum: augusztus - 30 - 2010

Szombaton reggel igen csípős hidegre ébredt a Truck Race mezőny, később a fekete felhők között elő-előbukkant a nap de túlzottan nem melegítette fel a levegőt. A MOST-i verseny igen nehéz és küzdelmes volt az Oxxo csapat számára. Az időjárás és a versenytársak sem voltak kegyesek a magyar pilótához. A szombati edzést követő időmérőn a 15. helyről rajtolt a magyar versenyző. Két helyet lépett előre, majd a futam néhány utolsó körében leszakadt az ég.

tovább

Popularity: 1% [?]

Kína már a dugókban is világelső

Szerző: admin Dátum: augusztus - 30 - 2010

A világ második gazdasági nagyhatalmában most érett be igazán a motorizációs robbanás. 2009-ben 45%-al nőttek a gépjárműeladások és csak egyedül a fővárosban, a 17 milliós Pekingben napi 2 ezer járművet állítanak forgalomba. Annyi már kocsi az utakon, hogy rendszámtábla alapján korlátozzák bizonyos napon a járműhasználatot. Az autóipari óriások már korábban felismerték a lehetőséget a kínai piacban, mind személykocsik, mind teherautók ezreit gyártják a külföldinek számító multik az országban.

tovább

Popularity: unranked [?]

Gépátvétel után rajtra kész a Qualisport

Szerző: admin Dátum: augusztus - 27 - 2010

Túl van a Sweet Milk Hungarian Baja gépátvételén a 2010-es Africa Eco Race kamionos kategóriájának győztese, a Qualisport. Az utóbbi hónapokban felfrissítésen és futómű-fejlesztésen átesett sárga Scania a 150-es rajtszámot kapta a legrangosabb hazai tereprali-összecsapásra. Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő is készen áll a dabasi központtal megrendezésre kerülő FIA Baja Kupa fordulóra, amely péntektől vasárnapig zajlik majd.

tovább

Popularity: unranked [?]

A Deutsche See bevásárolt a VW-nél

Szerző: admin Dátum: augusztus - 27 - 2010

A halfeldolgozó és kereskedő Deutsche See flottafrissítése ékes példája annak, hogy a VW Nutzfahrzeuge milyen remekül le tudja fedni a vásárlói igényeket az immáron a cég leányvállalataként működő MAN termékeivel kiegészülve. A Deutsche See igénye az volt a modernizálásnál, hogy minél környezet-barátabb hűtőkocsikat állíthassanak munkába. A VW és az MAN palettáján pedig találtak ennek megfelelően takarékos és egyben alacsony károsanyag-kibocsátású modelleket.

tovább

Popularity: unranked [?]

Töretlen a Volvo lendülete

Szerző: admin Dátum: augusztus - 27 - 2010

Továbbra is nőnek a Volvo eladásai, ráadásul igen jelentősen. Tavaly a svédek igen rossz évet zártak, a válság miatt igencsak visszaesett az értékesítés. Tavasszal azonban mintha elvarázsolták volna a céget, hirtelen feltámadtak és azóta is tartják a növekedési folyamatot. Bár az éves összehasonlítási adatok igen jól néznek ki, az eladási darabszámok alapján azért nem lesz a világ első haszongépjármű-gyártója a Volvo.

tovább

Popularity: unranked [?]

Hazai pályán a Qualisport győztes kamionja

Szerző: admin Dátum: augusztus - 26 - 2010

Hónapokon át tartó versenyínségnek vet véget a legrangosabb hazai tereprali-összecsapáson, a Sweet Milk Hungarian Baján a 2010-es Africa Eco Race kamionos kategóriájának győztese, a Qualisport. Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő már nagyon várja, hogy a Scaniával nekivághassanak az augusztus 26-29-i viadalnak.

tovább

Popularity: unranked [?]

Limitált szériás modellel készül a Mercedes az IAA-ra

Szerző: admin Dátum: augusztus - 26 - 2010

Kis példányszámú kiadással készül a Mercedes a jövő héten induló IAA-ra. Az Actrosból ráadásul mindjárt két külső színvilágú modell is választható, melyek az Edition Black Liner és White Liner névre hallgatnak. Elég könnyen felismerhetőek már távolról is, mivel a fekete, illetve fehér fényezést dupla ezüst csíkokkal dobták fel Stuttgartban. Természetesen a kiegészítők sem úszták meg változtatás nélkül.

tovább

Popularity: 1% [?]

VIDEÓ

CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓK

A szerzőről

.

Twitter

    Fényképek

    Ford USA F600 4x4 Padova Italy 2002 sxFiat 625n Ravenna 2001Fiat 643n luna park verde grigioFiat 643n  catrame Riese Pio X Italy 2001Scania 111 Borgo Valsugana Trento 2002Fiat 684n potatura fSirecome 4x4 Padova Italy 2002Fiat 684n bisarca Padova Italy 2001 f