Archívum: ‘Vezetői engedélyek’ Kategória

D+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 24 - 2009

A “D+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “D” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “D+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “D+E” vagy a “C+E” kombinált kategóriák valamelyikére érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára is érvényes).

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “D+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E” és a “D1+E”kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és egy pótkocsija, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “D” kategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 20 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 21 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 21 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 25% [?]

D kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 24 - 2009

A “D” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. Autóbusz, valamint az autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “D” kategóriába tartozó járművek csak “D” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “D” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “D1″ alkategóriába tartozó autóbusz, valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb (illetve 18 éves vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb, a fegyveres erők kezelésében lévő autóbuszok belföldön történő vezetésére való korlátozással, amennyiben már “B” és “C” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik);
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” és “C” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 28 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 23 óra
Városi vezetés 15 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra
Összesen: 57 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

6.690 Ft

Összesen

15.710 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 21 (“fegyveres D” esetén 18) éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 21 (“fegyveres D” esetén 18) éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“D” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 29% [?]

D1+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 24 - 2009

A “D1+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “D1″ alkategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó jármű saját tömegét, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “D1+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “D1+E”, a “D+E” és a “C+E” kombinált kategóriák valamelyikére érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára is érvényes).

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “D1+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és egy pótkocsija, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “D1″ alkategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 22 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 21 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 21 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 23% [?]

D1 kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “D1″ alkategória fogalma

Nemzetközi kategória. Autóbusz, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb 16 állandó ülőhely van, valamint az ilyen autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “D1″ alkategóriába tartozó járművek “D1″ alkategóriára vagy “D” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “D1″ alkategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija (max. 750 kg), a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb (illetve 18 éves vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb, a fegyveres erők kezelésében lévő autóbuszok belföldön történő vezetésére való korlátozással, amennyiben már “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik);
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 40 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 23 óra
Városi vezetés 15 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 69 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

12.680 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 21 (“fegyveres D1″ esetén 18) éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 21 (“fegyveres D1″ esetén 18) éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“D1″ alkategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 24% [?]

C+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “C” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények csak a “C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E”, a “C1+E”, a “D1+E” és a “D+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató két nehéz pótkocsival, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “C” kategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 20 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 24% [?]

C kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. Az autóbusz és a trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C” kategóriába tartozó járművek csak “C” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még “C1″ alkategóriás gépkocsi, valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik (kivéve, ha a “B” kategóriában és a “C” kategóriában együtt vizsgázik).

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 80 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 23 óra
Városi vezetés 15 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 109 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3 760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3 760 Ft

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga

3 760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

20.200 Ft

Egy éven belül szerzett “C1″ alkategóriával rutin + forgalmi vizsga

8.920 Ft

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“C” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 18% [?]

C1+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C1+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “C1″ alkategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, és a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege sem haladja meg a vonó jármű saját tömegét.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C1+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “C1+E” vagy a “C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C1+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a “B+E” és a “D1+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató két nehéz pótkocsival, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “C1″ alkategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 20 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 14 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 8 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 34 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

16.440 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 17% [?]

C1 kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “C1″ alkategória fogalma

Nemzetközi kategória. Az autóbusz és a trolibusz kivételével az olyan gépkocsi, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de nem több mint 7500 kg, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “C1″ alkategóriába tartozó járművek “C1″ alkategóriára vagy “C” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “C1″ alkategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija (max. 750 kg), a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik (kivéve, ha a “B” kategóriában és a “C1″ alkategóriában együtt vizsgázik).

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 80 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Járművezetési gyakorlat 19 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 13 óra
Városi vezetés 7 óra
Országúti vezetés 2 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 99 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.

Gyakorlat: Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

20.200 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

“C1″ alkategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 17% [?]

B+E kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “B+E” kombinált kategória fogalma

Nemzetközi kategória. “B” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, a “B” járműkategóriában meghatározottak kivételével.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “B+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények a “B+E”, a “C1+E”, a “C+E”, a “D1+E” és “D+E” kombinált kategóriák valamelyikére érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “B+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és egy pótkocsija, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud;
  • “B” kategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai

Alapismeretek 22 óra
Közlekedési ismeretek
Járműszerelvény vezetéselmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Járműszerelvény vezetési gyakorlat 16 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás 10 óra
Városi vezetés 4 óra
Országúti vezetés 4 óra
Hegyvidéki vezetés 2 óra

Összesen: 38 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga, Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat:
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés, rutin, forgalmi vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga

3.760 Ft

Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Rutin gyakorlati vizsga

1.600 Ft

Forgalmi gyakorlati vizsga

3.660 Ft

Összesen

18.140 Ft

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 18 éves;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
  • a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 19% [?]

B kategória

Szerző: admin Dátum: augusztus - 23 - 2009

A “B” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. A “B” kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kistehergépkocsi is.

Az ilyen gépkocsival, “B” kategóriás, nem kezdő vezetői engedély birtokában könnyű (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan legfeljebb 750 kg megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsit korlátozás nélkül szabad vontatni. Az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege így elérheti a 4250 kg-ot.

Nehéz (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan 750 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsinak “B” kategóriás, nem kezdő vezetői engedéllyel való vontatásához két feltételnek kell teljesülnie:

  • a nehéz pótkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó gépkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) saját tömegét, és
  • az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege (vagyis a két forgalmi engedélyből megállapítható megengedett legnagyobb össztömegek összege) nem haladja meg a 3500 kg-ot.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető?

A “B” kategóriába tartozó járművek csak “B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők. Ez a vezetői engedély a járművezető 18. életévének betöltéséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

A “B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 17 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • írni, olvasni tud.

A tanfolyam tantárgyai

Közlekedési alapismeretek 28 óra
Közlekedési ismeretek
A gépkocsivezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek

Járművezetési gyakorlat 29 óra
Alapoktatás 9 óra
Főoktatás
Városi vezetés 14 óra
Országúti vezetés 4 óra
Vezetés éjszaka 2 óra

Összesen: 57 óra

Vizsgatárgyak

Elmélet: közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: járműkezelési gyakorlati vizsga, forgalmi gyakorlati vizsga.

Vizsgadíjak

Díjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga

3.760 Ft

Járműkezelési vizsga

3.080 Ft

Forgalmi vizsga

3.660 Ft

Összesen

10.500 Ft

A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával.

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 17 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 17 éves
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.
  • a forgalmi vizsgához sikeres járműkezelési vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül.

“B” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Forrás: www.nkh.hu

Popularity: 18% [?]

VIDEÓ

CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓK

A szerzőről

.

Twitter

    Fényképek

    Bedford truckP7290240P7290200OWENS DAF XFP7290196TYCROES PLANT MANTo the rescue!ry 002