Popularity: unranked [?]
Stratégiai lépésre szánta el magát nemrégiben a DAF. A dél-amerikai piac igen vonzó minden gyártó számára, az utóbbi pár évben főleg Brazíliában rohamosan növekszik a kereslet. Aki csak teheti gyártósort telepít az országba, a holland gyártó és anyacége a PACCAR most döntött úgy, hogy ideje DAF-üzemet építeni oda. 500 hektáros területen kezdődik még idén az építkezés, várhatóan 2013-ban pedig az első teherautók le is gurulhatnak a szalagokról.
Popularity: unranked [?]
Közép-Európában egyedülálló, saját szennyvízből előállított üzemanyagot hasznosító kishaszon-gépjármű flottát helyezett üzembe a Zalavíz Zrt.; a nyolc földgáz-üzemű (CNG) gépkocsit pénteken adták át Zalaegerszegen. Nagy András, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatója elmondta: a földgáz üzemű autó 20 százalékkal drágább ugyan, mint egy hasonló kategóriájú benzines, de a káros anyag kibocsátása gyakorlatilag a nullához közelít. Az autók egy tankolással 300-350 kilométert képesek megtenni.
Popularity: 1% [?]
100 Maxity új tulajdonosává vált az emelőket gyártó, olasz Multitel Pagliero. A cég azért döntött a Renault kompakt teherautója mellett, mivel tökéletes alap a külső emelők elhelyezésére. A teherautó kabinja a motor felett helyezkedik el, így elég előre lehetett tolni, bőven marad hely az egyéb gépészet kialakítására. A Maxity további előnyei – melyek szintén fontosak voltak az olaszok számára – a mozgékonysága, alacsony fordulókörével és kis méreteivel a szűk városi utcákon is simán elmanőverezik.
Popularity: 1% [?]
Augusztusban 4.933 új gépjárművet helyeztek forgalomba Magyaroszágon, ez 814-gyel, 19,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte csütörtökön a DataHouse autópiaci adatszolgáltató cég. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint a forgalomba helyezések száma továbbra is igen alacsony, az emelkedő trend ellenére egyáltalán nem megnyugtató. Az MGE közleménye szerint a szakma továbbra is mély válságban van.
Popularity: 1% [?]
A Chrysler kanadai üzemében gyártásba került a RAM Cargo Van. A modell a Ford Transit Connectjének észak-amerikai konkurense kíván lenni. Az USA-ban eddig nem volt túl népszerű a kisáruszállítók kategóriája, azonban a Ford nagyot kaszált az eredetileg Európának tervezett dobozosával, ez pedig arra ösztökélte a többi gyártót, hogy ők is indítsanak versenyzőt. Ugyan a RAM kisteherautója egy picit nagyobb a Fordnál, Amerikában még ez is a legkisebbek közé tartozik.
Popularity: unranked [?]
Vannak olyan országok a világban, ahol nemcsak újabb korlátozásokkal hallat magáról a politikai vezetés, hanem engedményekkel könnyítik az életet. Hol máshol eshetne meg, mint az olcsó üzemanyag hazájában, hogy a teherautók tempólimitét megemelik. Texasban ugyanis úgy döntött a törvényhozás, hogy eltörlik a személygépjárművek éjszakai, csökkentett sebességhatárát, illetve a teherautókra általánosságba vonatkozó 65 mérföld/órás maximális megengedett sebességet.
Popularity: unranked [?]
Árufuvarozó 561/2006/EK ADR aetr analóg tachográf autóbusz B+E kategória belföld Belföldi fuvarozó B kategória C+E kategória C1 kategória C1+E kategória C kategória CMR digitális tachográf ellenörzés engedély flottakövető rendszer fuvarlevél GPS Hírek jogosítvány Képesítések közúti bírságok külföld korlátozás korlátozás alóli mentesség napidíj Nemzetközi árufuvarozó PÁV pihenö idö rendelet sajátszámlás szállítók sofőrkártya szabis papír Személygépkocsis személyszállító személyszállító tanfolyam Taxi Vállalkozói képesítések vám veszélyes áruk szállítása vezetési idö vizsga
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck and Luke Morton requires Flash Player 9 or better.