Hollandia

Szerző: admin On szeptember - 8 - 2009

Beutazás,tartózkodás

Az Európai Unió tagországainak állampolgárai érvényes útlevél vagy személyi igazolvány birtokában szabadon beutazhatnak Hollandia területére.

2006. május 1-jétől az EU/EGT tagországok, valamint Svájc állampolgárainak a három hónapot meghaladó tartózkodás esetén  elegendő csak regisztráltatniuk magukat a holland  Bevándorlási Hivatalnál (IND). A regisztráció során a tartózkodás célját igazolni kell (pl. munkáltatói nyilatkozat).

A regisztrációhoz útlevél szükséges, mivel a regisztrációs igazolást ebbe ragasztják bele.

A regisztrációról további információ a holland Bevándorlási Hivatal honlapján található meg.

Közlekedés

Sebességkorlátozások

Autópályákon a maximum megengedett sebesség az úttípustól függően 120 km/h vagy 100km/h. Országutakon 80 km/h a megengedett maximum. Lakott terülteken 50km/h, lakóövezetekben 30km/h, utóbbit azonban táblával jelzik.

Autópályadíjak

A holland autópályák, főutak, illetve egyéb közutak használatáért nem kell fizetni, azonban az alagutak használata díjköteles.

Ilyen például a 6,6 km hosszú Westerschelde Tunnel, amelynek díjairól ezen az oldalon található információ.

Biztonsági előírások

A maximum megengedett véralkoholszint Hollandiában 0,05 %. A biztonsági gyermekülés és a biztonsági övek használata -mint hazánkban- kötelező. Vezetés közben csak a kezeket szabadon hagyó telefonálási rendszerek használhatóak.

További általános információk a holland turisztikai hivatal honlapján találhatók. Vasúttal kapcsolatos információk ezen az oldalon találhatók.

A Hollandiában érvényes közlekedési szabályokkal (kötelező biztonsági felszerelések, téli gumi használata, stb.) kapcsolatban részletes információ olvasható az Európai Bizottság Közlekedési és Energiaügyi Főigazgatóságának összefoglalójában.

Fontosabb telefonszámok:

  • Rendőrség, tűzoltók, mentők: 112
  • Tömegközlekedéssel kapcsolatos érdeklődés: 0900-9292 (0,70 EUR/perc)

Munkavállalás

2007. május 2-tól Hollandia is megnyitotta munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalói előtt, így már a magyar állampolgárok is munkavállalási engedély nélkül, szabadon dolgozhatnak Hollandiában.

A holland munkavállalással kapcsolatban további  információ a Werkzoekende oldalán található.

Kombinált adó-és TB szám

A munkába állást megelőzően a munkavállaló  – a lakóhelye szerinti önkormányzatnál történő regisztrációja során –  automatikusan megkapja a kombinált adó – és  társadalombiztosítási, ún. BSN (Burger Service Number) személyazonosítót.  A BSN szám a Hollandiában történő álláskereséshez is szükséges.

Erről bővebben az adóhatóság oldalon olvasható további információ.


Amennyiben a holland munkavégzés a három hónapot  nem haladja meg, illetve a munkavállaló nem rendelkezik állandó holland lakcímmel (pl.: ingázó munkavállalás esetén), a BSN szám helyett a munkavállalónak az  ún. SOFI személyazonosító számot kell igényelni a munkavégzés helye szerint illetékes adóhatóságnál.

A SOFI szám igénylésével kapcsolatban ezen az oldalon található információ.

Munkaszerződés

Hollandiában a törvény lehetővé teszi a munkaszerződések szóbeli és írásbeli megkötését is. Hollandiában munkaszerződést 15 évnél idősebb személyek köthetnek. A 18 éven aluliak csak szülői vagy felügyeleti engedéllyel köthetnek munkaszerződést.

A munkaszerződésnél érdemes figyelmesen áttanulmányozni a fizetéssel, utazással és szállással kapcsolatos kitételeket (ez utóbbi kettő esetében, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató fizeti-e ezek költségét).

Minimálbér

Hollandiában a minimálbért törvényileg szabályozzák. A minimálbér jelenlegi mértéke havi bruttó 1 381,20 euró (2009. január 1-je óta).

A 23-65 év közötti munkavállalók, akik a normál munkaidő legalább egyharmadában dolgoznak, jogosultak a minimálbérre. A 23 éven aluli munkavállalók a mindenkori minimálbér meghatározott százalékát kaphatják:

15 év

30%

16 év

34,5%

17 év

39,5%

18 év

45,5%

19 év

52,5%

20 év

61,5%

21 év

72,5%

22 év

85%

23 év

100%

További információ a Szociális-és Munkaügyi Minisztérium oldalán található.

Munkaidő

A törvény által előírt teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében a heti munkaidő maximum 48 óra/hét. A napi munkaidő nem lehet több 8,5 óránál. A munkahét öt napból áll, melyből egy kötelező pihenőnap. A gyakorlatban a legtöbb munkaszerződésben a heti munkaidőt 36-40 órában, a napi munkaidőt pedig 7,5 órában állapítják meg. A kohászati és gépipari területeken négy napos munkahetet alkalmaznak.

A holland törvények maximálisan 176 túlórát engedélyeznek havonta vagy éves átlagban 42,5 órát hetente. A túlórát a munkavállaló önkéntesen vállalja, és az nem terjedhet ki az éjszakai műszakra. A túlórát pénzbeli juttatással (a normál bér 150-300%-a között változik) vagy szabadsággal fizetik ki.

Vasárnapi munka (elviekben tilos) esetében a munkavállaló részére pihenőnapot kell biztosítani.

Vasárnap a következő munkavállalók dolgozhatnak:

  • Sürgősségi ellátáson dolgozók
  • Zöldség-gyümölcs árusok 7.00-12.00-ig
  • Fotóstúdiók alkalmazottai 11.00-16.00-ig
  • Szállodai és vendéglátói alkalmazottak 17 vasárnapnál nem dolgozhatnak többet egy év alatt
  • Gyógyszertári ügyeleten 8.00-22.00-ig dolgozhatnak vasárnap.

Szabadságok

Az éves szabadság minimum 24 nap/év, amelyet 10 nemzeti ünnepnap egészít ki. Az ünnepnapokon vállalt munkát egy teljes szabadnappal kell kompenzálni az azt követő hat nap valamelyikén. A négy óránál kevesebb, ünnepnapon végzett munkaért félnapi pihenőnap jár.

Betegszabadság: a munkavállalók egy évig lehetnek távol ezen a címen. Szellemi munkát végzők a betegszabadság első hónapjában, a fizikai munkát végzők szabadságuk első 14 napjában fizetésük 100%-át kapják. Az ezt követő időszakban a munkavállalóknak normál fizetésük 90%-a jár.

Szülési és adoptálási szabadság: a munkavállalóknak 15 heti szabadság jár ezen a címen (hat bármikor kivehető hetet, egy hetet kötelezően a szülés előtt és nyolc hetet a szülést követően). Az első heti hiányzás alatt a normál fizetés 100%-át, a 31. napot követően a 80%-át, majd a 98. napig a 75%-át kapják a munkavállalók. A fizikai munkások az első hónapban normál fizetésük 100%-át, majd 75%-át kapják meg.

Szakképzési célú szabadság: lehetőséget ad a munkavállalóknak, hogy fizetett szabadság alatt szakképzésen vegyenek részt (120-180 órás/év szakképzés).

Munkakeresési célú szabadság: a munkavállalóknak joguk van egy héten egy vagy két alkalommal szabadságot kivenni, hogy munkát kereshessenek. A hiányzások nem haladják meg a heti egy teljes napi hiányzást.

Munkanélküli segély

Aki munkanélkülivé válik azonnal regisztráltatnia kell magát annál a szakmai társaságnál, amellyel munkáltatója kapcsolatban áll, és a Munkaügyi Hivatalban (Arbeidsbureau).Ha nem tesz eleget e kötelezettségeinek, az a támogatás folyósításának megtagadását vonhatja maga után.

Jogosultak:

  • Minden dolgozó, aki elveszíti munkáját jogosult a munkanélküli biztosításra.

Feltételek:

  • Alkalmazotti viszony a munkanélkülivé válást közvetlenül megelőző 12 hónapon belül legalább 26 hétig.
  • Munkaviszonya a munkanélkülivé válást közvetlenül megelőző öt évben legalább 52 napig minden évben.

Juttatások:

  • 6 havi alaptámogatás
  • meghosszabbított támogatás, mely 3 hónaptól 4.5 hónapig terjedhet
  • 2 évig tartó támogatás, mely idősebb emberek esetében meghosszabbítható maximum 3.5 évre.

A juttatások összege:

  • Az alaptámogatás és a meghosszabbított támogatás a napi fizetés 70%-ával egyezik meg.
  • A 2 évig tartó támogatás a mindenkori minimálbér 70%-ával egyenlő.

A juttatások csökkennek, ha a jogosult elérte a 65. életévét, mivel ettől az időponttól kezdve jogosulttá válik az öregségi nyugdíjra.

Adózás/TB

Amint a munkavállaló munkába áll a munkáltató köteles a munkavállalót a társadalombiztosítási intézményekhez bejelenteni. A munkavállaló nevét bejegyzik a betegbiztosító irodánál, amely bejelenti a munkavállalót a nyugdíjbiztosítónál és a munkanélküli biztosító intézményben. A munkavállaló regisztrációs számot kap, amely alapján a társadalombiztosító nyilvántartja a biztosítási időszakokat és fizetéseket. Ezen időszakok alapján kell a járulékokat befizetni. A nyugdíjbiztosító TB kártyát küld a munkavállalónak, amelyet a munkáltatónak kell átadni. Ha a munkaviszony megszűnik, a biztosítási kártyát a munkáltató visszaadja a munkavállalónak.

Hollandiában a munkavállalónak a lakóhelye szerint illetékes helyi hatóságoknál és a bevándorlási hivatalnál kell regisztráltatnia magát.

A munkavállalónak lehetősége van egészségbiztosítási irodát választani. A regisztráció során a munkavállalónak orvost, fogorvost és egy gyógyszerészt kell kiválasztania egy megadott címlistáról, majd ezután kapja meg biztosítási kártyáját.

A munkavállalónak az alábbi társadalombiztosítási járulékokat kell befizetnie:

  • Egészség és anyasági biztosítás
  • Munkanélküli biztosítás
  • Gyermekek után járó támogatás
  • Rokkant-, öregségi és özvegyi nyugdíj
  • A biztosított halála esetén járó biztosítás

TB ellátottak köre:

  • Munkavállalók és vállalkozók (EU tagállamok állampolgárai)
  • Nyugdíjasok
  • Közalkalmazottak
  • Hontalan személyek és menekültek

Betegbiztosítás

Betegbiztosításra jogosult személyek:

  • Minden 65 év alatti alkalmazott meghatározott jövedelem szint alatti keresettel
  • Nyugdíjasok és nyugdíjat igénylők
  • A munkavállaló családtagjai

A betegbiztosítási juttatások:

  • Műtétek előtt az orvosokkal való konzultáció
  • Vészhelyzetben a beteg elszállítása
  • Házi orvosi, fogorvosi és szájsebészeti kezelések
  • Kórházi kezelés 365 napig, ezt követően a biztosítottnak kell finanszírozni a kórházi költségeket.
  • Gyógyszerek
  • Protézisek (műtéti és ortopédiai), és egyéb egészségügyi segédeszközök

A pénzbeli támogatást, a balesetet vagy betegséget követően maximum 52 hétig fizetik, a betegség 3. napjától kezdődően (az első két napot ún. várakozási időnek tekintik). A támogatás a fizetés 60%-a, vagy a mindenkori minimálbér, ha az magasabb a fizetés 60%-ánál.

A támogatás folyósításához a munkavállalónak a betegség napján 10.00 óráig értesítenie kell munkáltatót, aki értesíti a betegségről a szakmai társaságot.

Bővebb információk a holland egészségbiztosítási szerv honlapján találhatók.

Nyugdíjasok

A közösségi szabályok szerint, ha a munkavállaló két vagy több EU tagállamban dolgozik, jogosult arra, hogy állami nyugdíját a tagállamokban befizetett nyugdíj hozzájárulásokat összevontan számolják ki. A hollandiai jogszabályok szerint minden jövedelemmel rendelkező alkalmazottat biztosítani kell. A biztosítási hozzájárulások a jövedelem nagyságától függnek.

Nyugdíjra jogosultak:

  • 65. életévüket betöltött nők és férfiak
  • rokkantsági,- öregségi vagy korai nyugdíjra jogosult személyek
  • TB által biztosított személyek
  • elegendő anyagi háttérrel rendelkezők (hollandiai tartózkodása nem jelenthet terhet az ország TB rendszerére nézve)

Abban az esetben, ha valaki előzőleg másik tagállamban dolgozott és már nyugdíjas, bizonyítania kell, hogy teljes körű biztosítással és megfelelő anyagi forrással rendelkezik. Az anyagi forrásnak el kell érnie a holland társadalombiztosítás által a 65. életévüket betöltött holland állampolgároknak biztosított minimális nyugdíj összegét.

Amennyiben a munkavállaló Hollandiában vállalt munkát és teljesítette a nyugdíjfolyósításhoz szükséges feltételeket (nyugdíjkorhatár, ledolgozott évek száma, stb.) néhány hónappal a 65. életév betöltése előtt öregségi nyugdíjért folyamodhat a TB Banknál.  A nyugdíj a 65. életév betöltését követő első naptól jár a nyugdíjasnak.

A nyugdíj összege fix, minden második évben vizsgálják felül. A nyugdíjakat havonta egyszer fizetik. A nyugdíjasok egyszer egy évben, májusban nyaralási hozzájárulást kapnak. Amennyiben a nyugdíjas személy külföldön végzett munkája után is kap nyugdíjat, az a hollandiai nyugdíj folyósítását nem zavarja, és nem változtatja meg annak összegét.

A holland szociális támogatásokról az alábbi oldalon találhat információt.

Holland nyugdíjrendszerrel kapcsolatos további információ az ONYF ezen oldalán található.

Az ideiglenes hollandiai tartózkodás alatt igénybe vehető egészségügyi ellátásról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztató anyagában található információ.

Jövedelemadó

A Hollandiában lakó természetes személyek (rezidens adófizetők), illetve azon személyek, akiknek valamilyen jövedelme Hollandiából származik (nem rezidens adófizetők) holland jövedelemadót kötelesek fizetni.

Főszabály szerint a jövedelemadó egyéni adózáson alapul, ugyanakkor az ún. adótársak számára engedélyezik, hogy közös jövedelmet állapítsanak meg számukra adó-visszatérítés céljából. Adótársak a házastársak és a regisztrált partnerek lehetnek.

A jövedelemadót a természetes személy adóköteles jövedelme alapján vetik ki, amit a személyes adólevonás mértékével csökkentenek.

Az adóköteles jövedelemnek három kategóriája van:

1. kategória: munkából származó adóköteles jövedelem

2. kategória: pénzügyi érdekeltségből származó adóköteles jövedelem

3. kategória: megtakarításokból és beruházásokból származó adóköteles jövedelem

A munkából származó jövedelmek adókulcsa progresszívan növekvő, azaz csak a magasabb jövedelemsávba eső jövedelmek adóznak nagyobb kulccsal.

Munkából származó jövedelem (euróban)

Személyi jövedelemadó kulcs (2007)

0-17.319

2,5 %

17.319 – 31.122

10,25%

31.122 – 53.064

42,00%

53.065 -

52,00%

Munkából származó jövedelem (euróban)

Személyi jövedelemadó kulcs (2008)

0-17.579

2,45%

17.580 – 31.589

10,70%

31.590 – 53.860

42,00%

53.861 -

52,00%

Forrás: Holland adóhatóság

Az első két adókulcs további 31,15% társadalombiztosítási járulékkal egészül ki. 65 év felettiek esetében a járulék mértéke 13,25%, mivel öregségi nyugdíjjárulék fizetésére már nem kötelesek. A többi adókulcs az összes levonásokat tartalmazza.

További információ az alábbi oldalon található.

A pénzügyi érdekeltségből származó adóköteles jövedelem fix 25%-os, míg a megtakarításokból és beruházásokból származó adóköteles jövedelem 30%-os adókulccsal adózik.

A személyi jövedelemadóval, a levonási jogokról és visszatérítési lehetőségekről részletes információk a holland adóhatóság, illetve a holland Pénzügyminisztérium honlapján találhatók.

Forrás: www.euvonal.hu

Popularity: 10% [?]

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • email
  • LinkedIn
  • Live
  • PDF
  • RSS
  • Yahoo! Bookmarks

VIDEÓ

CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓK

A szerzőről

.

Twitter

    Fényképek

    SWFT DAFMACK R600Tracteur MACK R600MACK R600MACK R600 Semi-remorquesf10fok volvo fh murdoch of paisley basks in the sun whilst at rest in greenockScania R580 V8 Trans Powiśle (PL)Scania R500 V8