Kamionosok, fuvarozók hasznos információkat tartalmazó oldala | EuroDriverInfo - Part 3

Hibrid Volvót tesztel a DHL

Szerző: admin Dátum: július - 21 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

A Volvo a szeptemberi IAA-n mutatja be hibrid technológiáját a nagyközönségnek, az éles tesztek azonban már zajlanak. Nem kisebb partnert sikerült erre a célra meggyőzniük a svédeknek, mint a DHL. A 18 tonnás hibrid Volvót a nagy-britanniai DHL Supply Chain vállalata be, a szervizelést és a karbantartást természetesen a Volvo állja teljes mértékben. A rendszer sok más személy- és teherautóból már ismert lehet, a modell egy úgynevezett párhuzamos-hibrid, elektro- és dízelmotor kombinációjából. tovább Read More →

Búcsú Kollega Tarsoly Tamástól

Szerző: admin Dátum: július - 20 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

2010. július 20-án 18 órakor a Farkashegyi repülőtéren búcsúznak hozzátartozói és barátai Kollega Tarsoly Tamástól, aki 2010.július 05-én tragikus körülmények között vesztette életét. „Az, ami nektek voltam, még mindig vagyok. Nevezzetek a nevemen, beszéljetek hozzám olyan könnyen és egyszerűen, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán megyek!”   tovább Read More →

Csökken az üzemanyagok ára

Szerző: admin Dátum: július - 20 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

A múlt heti változatlanság után kettő forinttal csökken a benzin, és három forinttal csökken a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától – értesültünk a holtankoljak.hu üzemanyag portálról. A benzin átlagos ára így 339,5 forintra, míg a gázolajé 322 forintra „csökken”, de a töltőállomások árai között országosan akár 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatunk. A tegnap reggeli forintgyengülés híre után némiképp meglepő ez az információ, azonban a múlt hét végén még erősödött a forint. tovább Read More →

Oroszországban roncsprémiumot terveznek a teherautókra is

Szerző: admin Dátum: július - 20 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

Jelenleg is folynak Oroszországban a teherautókra és buszokra érvényes roncsprémium bevezetésének előkészületei. A program részleteinek kidolgozásán az Ipari és Kereskedelmi minisztérium dolgozik, de alapvetően nincsenek nehéz helyzetben, hiszen korábban a személyautókra már létrehozták a rendszert. Idén év elején indították ezt útjára és olyannyira sikeresnek bizonyult a program, hogy elkezdték szervezni a teherautó-verziót is. tovább Read More →

Évfordulós különkiadás a TGX-ből

Szerző: admin Dátum: július - 20 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

Az MAN idén ünnepli a Trucknology-Generation létrejöttének tizedik évfordulóját. Ennek örömére speciálisan felszerelt, limitált darabszámú TGX-eket adnak ki. Az Anniversary-Edition névre keresztelt modellhez szériában jár például az MAN-TipMatic-Profi váltója, mely a teherautó terheltségéhez és a domborzathoz igazítja a váltásokat. Ez és az alapfelszereltséghez járó tető- illetve oldalsó légterelők járulnak hozzá ahhoz, hogy a spéci TGX takarékos legyen. tovább Read More →

Hétvégi országos közlekedési összesítő

Szerző: admin Dátum: július - 19 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

A hőségriasztás okán felfüggesztett kamionstop, a jó idő és több országos rendezvény miatt a hétvégén nagy közúti forgalomra lehetett számítani mind az autópályákon, mind pedig a közutakon. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatja szerint, az elmúlt hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) összesen 422 közúti közlekedési baleset történt. Ebből 8 halálos kimenetelű volt, 65 súlyos, 109 könnyű sérüléssel végződött. tovább Read More →

Közel tízszeresére növeli flottáját a német Log-In

Szerző: admin Dátum: július - 19 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

Van akinek bejött az élet, még ezekben a viszonylag ínséges időkben is. Van Németországban egy speditőr cég, a Neuenmarkt bei Kulmbach városában székelő Spedition Log-In, akiknek mostanság igencsak megszaladt a szekér. A nagy értékű áruk fuvarozására specializálódott – és többek között cseh illetve lengyel kirendeltséggel is rendelkező – vállalkozás igencsak nagymértékű flottabővítést hajt végre. tovább Read More →

Kínában terjeszkedik a Daimler Trucks

Szerző: admin Dátum: július - 19 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

Múlt héten kötettett meg a szerződés a Daimler és a kínai Foton Motor között, mely szerint 50-50%-os tulajdoni arányban közös céget hoznak létre teherautók gyártására és forgalmazására. Az aláírási ceremónia olyannyira fontos volt mindkét ország számára, hogy a német kancellárasszony és a kínai vezetés több fejese is tiszteletét tette az eseményen. A keleti piacok igen fontosak most a gyártóknak, hiszen a régi terepeken épphogy tengődnek, Ázsiában viszont nagy mértékű a motorizációs robbanás. tovább Read More →

A kánikula miatt nem lesz hétvégi kamionstop

Szerző: admin Dátum: július - 16 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben az erre a hétre meghirdetett hőségriasztás miatt a kamionstopot felfüggesztette. A 3. fokozatú hőségriadót Paller Judit országos tiszti főorvos rendelte el szerdától vasárnapig. A gyakorlattal szemben tehát a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik 2010. július 17. szombat 15 óra és július 18. vasárnap 22 óra között is közlekedhetnek a magyarországi utakon. tovább Read More →

Egyenlőre elmaradnak az elbocsátások a Schmizt-Cargobullnál

Szerző: admin Dátum: július - 16 - 2010Hozzászólások kikapcsolva

Idén a pótkocsigyártók továbbra is szenvednek, óriási visszaesésekről és átszervezésekről lehetett eleddig hallani. A Schmitz-Cargobull, mint ahogy arról mi is beszámoltunk, kénytelen volt bezárni például angliai telephelyét is, de a cégnél még az idén Németországban is leépítéseket terveztek. A két német gyárból – Horstmar és Altenberge – közel 400 alkalmazottat szándékoztak elbocsátani szeptemberben, de ez úgy néz ki egyenlőre nem valósul meg. tovább Read More →

VIDEÓ

CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓK

A szerzőről

.

Twitter

    Fényképek

    Bedford truckP7290240P7290200OWENS DAF XFP7290196TYCROES PLANT MANTo the rescue!ry 002